Kosztolányi Dezső: HALOTTI BESZÉD

 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív,
a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. 

Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, 

mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,

 mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég:

 "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék"
 vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére és futott, telefonált
és szőtte álmát,mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlen.

Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, 

se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem. 

Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez épen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla:

 "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás,
szörnyű mennybolt
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.

(1) Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd - YouTube