Translate

2023. szeptember 8., péntek

Kosztolányi Dezső: HALOTTI BESZÉD

 
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív,
a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. 
Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, 
mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,
 mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég:
 "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék"
 vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére és futott, telefonált
és szőtte álmát,mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlen.
Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, 
se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem. 
Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez épen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla:
 "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás,
szörnyű mennybolt
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.

2023. július 18., kedd

Hadd bízzak benned (287)

 Walter Howard Arnold (1883-1918)

Hadd bízzak benned, élő örök Isten,
hitszárnyat adj, mely hozzád felemel,
adj sok erőt, mert annyi próba vár rám,
hős szívet adj, mert véled győzni kell,
hős szívet adj, mert véled győzni kell.
Hadd védjem azt, ki bántott, sértett engem,
jót ha teszek, ne említsem sosem,
bánat ha jön és szemembe csal könnyet,
hadd nézzek rád és felderül szívem,
hadd nézzek rád és felderül szívem.
3
Értelmet adj, hogy értsem jól az igét,
lelked mit feltár nékem nap mint nap,
készséget adj, hogy cselekedjem gyorsan,
mit Jézusom, mint példakép mutat,
mit Jézusom, mint példakép mutat.



2023. június 3., szombat

Rejts magadba sziklaszál (221)

1776.(1740 1778)

Verse 1.... Rejts magadba sziklaszál, aki nékem megnyíltál; Az a víz, s a drága vér, melyet ontál a bűnért, gyógyír légyen lelkemnek, bűntől, s vádtól mentsen meg.

Verse 2...Bűnös ember nem tehet, törvényednek eleget, buzgóságom égne bár, könnyem folyna, mint az ár, el nem törli bűnömet, semmi más, csak kegyelmed!

Verse 3...Adni semmit nem tudok, keresztfádra borulok, lelkem árva, meztelen, ments meg engem, Mesterem, bűnös szívvel itt vagyok, moss meg, ó, mert meghalok!
Verse 4...Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, túl a sírnak éjjelén, trónodnál, ha állok én, rejts magadba sziklaszál, aki nékem megnyíltál!

2023. május 30., kedd

Az egyháznak a Jézus a fundamentuma (306)

Stone Samuel (1839-1900)

Az egyháznak a Jézus a fundamentuma,
  A szent igére épült fel lelki temploma.
  Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt,
  Megváltva drága vérén a váltságban hívőt.
  
  Kihívott minden népből egy lelki népet itt,
  Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít,
  Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt,
  És egy terített asztal ád neki új erőt.
  
  A világ fejedelme föltámad ellene,
  Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve,
  S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala,
  Csak virrasztói kérdik: "Meddig az éjszaka?"
  
  Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett,
  De szent megújulásért és békéért eped,
  Míg látomása egykor az Úrral teljesül,
  S a győzedelmes egyház Urával egyesül.

2023. május 18., csütörtök

A jóság Urát áldom én... (15)

Johann Jakob Schütz 1660-1690


A jóság Urát áldom én,
és dicséretét zengem,
ki annyi csuda-dolgot tett,
és keblére vont engem.
Az ő hűsége sziklavár,
a lelkem nyugtot ott talál;
dicsérjük Istenünket!

Az égnek minden csillaga,
a földnek minden népe
csak téged dicsér szüntelen,
mert te vagy menedéke.
Hadd áldjuk nagy irgalmadat
és teremtő hatalmadat!
Dicsérjük Istenünket!

Mit kezed bölcsen alkotott,
azt híven fenn is tartod,
és éjjel-nappal őrködöl,
hű szemed nyitva tartod.
A végtelen nagy mindenség
így érzi Atyja hű kezét.
Dicsérjük Istenünket!

Ha szükségemben hívtalak,
meghallottad imámat;
te űzted el a rút halált,
és elrepült a bánat.
Ó! áldlak érte szüntelen,
hadd zengje minden szív velem:
dicsérjük Istenünket!

Ő benne bízó híveit
még soha el nem hagyta,
és üdvösségünk zálogát:
Szent Fiát, nékünk adta.
Mint édesanya, úgy szeret,
és kézenfogva, hűn vezet;
dicsérjük Istenünket!

Ha szívem nyugtot nem talál
már sehol e világon,
az égre feltekinthetek,
ott békém megtalálom.
Mert gondviselő jó Atyám
oly biztatóan néz reám;
dicsérjük Istenünket!

Míg élek, Uram Istenem,
én dicsőítlek téged,
hadd lássa meg a nagy világ
a fényed, dicsőséged!
Most szívem vígan zengedez,
és testem, lelkem örvendez;
dicsérjük Istenünket!

Ti, Krisztus nevét hordozók,
az Urat dicsérjétek!
Ha műveit szemlélitek,
szent nevét hirdessétek!
A bálványisten mind ledől,
mert Isten szava teljesül!
Dicsérjük Istenünket!

Mind jöjjetek az Úr elé,
nagy örömujjongással!
Jer, énekeljünk boldogan,
mert győztünk Jézus által!
A bűnnek, rossznak vége lett,
mert mindent bölcsen végezett;
dicsérjük Istenünket!

2023. május 11., csütörtök

Ím áldunk, nagy Úr (17)

William Paton Mackay 1886


  Ím áldunk, nagy Úr, a mi Megváltónkért,
  aki meghalt és feltámadt bűnösökért.
  Zengjen hála minden ajkon,
  zengjen alleluja;
  zengjen ének, hála néked,
  ó! egek Ura

.
Ím áldunk, nagy Úr, a te Szentlelkedért,
aki Jézushoz vezet és gyújt bennünk fényt.
Zengjen hála minden ajkon,
zengjen alleluja;
zengjen ének, hála néked,
ó! egek Ura.

Ím dicséret zeng néked, égi Bárány,
aki eltörléd bűnünket ott fenn a fán.
Zengjen hála minden ajkon,
zengjen alleluja;
zengjen ének, hála néked,
ó! egek Ura.

Ím dicséret zeng a te kegyelmedért,
azzal bennünket bűnünktől megmentettél.
Zengjen hála minden ajkon,
zengjen alleluja;
zengjen ének, hála néked,
ó! egek Ura.

Kelts új életre, tölts be szerelmeddel,
hogy ma minden szív teljék meg Szentlelkeddel!
Zengjen hála minden ajkon,
zengjen alleluja;
zengjen ének, hála néked,
ó! egek Ura.

Erős vár a mi Istenünk (285)

Luther Márton 1528 (1483-1546)

 Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk, 

Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk.
Az ős ellenség most is üldöz még,
Nagy a serege, csalárdság fegyvere,
Nincs ilyen több a földön.

A harcra erőnk mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk,
De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk.
Kérdezed: ki az? Az Úr Jézus az, Ki Isten Fia,
Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk.

E világ minden ördöge, Ha elnyelni akarna,
Nem riadnánk meg ellene, Győz hitünk diadalma.
E világ ura Bár tör bosszúra, Nincs ereje már,
Reá ítélet vár: Az ige porba dönti.

Az ige kőszálként megáll, Megszégyenül ki bántja,
Az Úr mivelünk hadba száll, Szenlelkét nékünk adja.
Jóhírt, életetet, És minden kincset, mind elvehetik,
Mit ér ez őnekik? A menny megmarad nékünk.

Ha nem teszek semmit sem